2011. május 15., vasárnap

Tihanyi kirándulás

Eljött a jó idő, meghirdettük az első kirándulásunkat, először közelre és úgymond könnyű terepre...A cél a Tihanyi félsziget majdnem körbejárása a hegygerincen, néhány csúcs érintésével, gyönyörű kilátással, kényelmes sétával... Mint utólag kiderült, ebből a kényelmes séta nem volt igaz...de hát én így emlékeztem erre, csak kifelejtettem az idő múlását és "...az idő megszépíti az emlékeket!" című közhelyes mondás igazságát...kaptam is érte a fejemre... :-)
Autókkal érkeztünk a Belső-tó fölötti parkolóba, aztán a zöld jelzést keresve belebotlottunk egy bio-piacba, ahol a pálinkától, a füstölt halon, -sajton keresztül a házi pogácsáig minden volt... Igaz a házi pogácsáért mi sem mentünk a szomszédba - hiszen nekünk volt jó Barbarics-féle, mint mellékelt képen is jól látható...
 





Ezután aztán már nem volt mese, menni kellett. Hegyre fel és hegyről le, de inkább úgy éreztük, hogy hegyre fel...
 






Persze voltak akik jobban bírták, és voltak akik kevésbé...délután már én is közéjük tartoztam... Hüvös időre készültünk, így aztán hamar lekerült rólunk a felesleges ruha.
 





Minden fáradtságért kárpótolt és minden leadott kilót megért az a látvány, amiben ha akartuk, ha nem, részünk volt, hiszen lépten-nyomon elénk tárulkozott a Balaton nyugati medencéje, a partok párába vesző körvonalaival, a vitorlások széltől megdőlő fehérségével, a naptól csillámló vízzel...és akkor még nem beszéltem a feléledő erdőről, a virágokról...
 
Egészen a Csúcs-hegyig bírtuk erővel, - fel a csúcsig - de innen már visszafordultunk Tihany belseje felé. Elég volt a hegymenetből, már csak lejtőt akartunk, meg pihenőt, na meg inni egy sört - alkoholmentest :-) - enni egy fagyit...de addig még volt hátra néhány kilométer...
 

Az erdőből kiérve már láttuk a falu tornyait, aztán a szőlőket elhagyva már a Belső-tó kékjét is...
Nem volt könnyű túra, annyira nem, hogy akkor úgy éreztem, én befejeztem a túrázást, soha többet eszembe sem jut ilyesmi...A régi "...nem szokta az ökör a szántást.." .mondás nagyon illett rám...
Jó hogy eltelt néhány nap azóta. Most már teljesen másképp látom a dolgokat...nagy élmény volt és alig várom a következő kirándulást. Vannak persze tanulságok is... :-)
Hát az első, hogy egy kirándulás-túrázás nem 'lóverseny'... Időt kell hagyni mindenre...látványra, pihenésre, beszélgetésre...
A második, hogy mindenkinek ismernie kell, hogy mire vállalkozunk...terepviszonyok, távolság, stb.
A harmadik, amelyik persze valószínűleg csak rám, mint a társaság senior tagjára vonatkozik, hogy csak annyit szabad tervezni, ami még az erőmből futja... :-)
Külön köszönet Tibornak a szenzációs képeiért, amiket így nézegetve újra lehet csodálni mindazt, ami(k) mellett csak úgy elmentünk...(oldalt a diavetítésben részletesen is...)

2011. március 23., szerda

A fotópályázat eredményhirdetése...a díjazott 24 fotósból öten bárczisok voltak

(Az előzményeket lásd a febr.27-i bejegyzésben...)
A múlt héten kaptam egy emilt, amiben értesítettek, hogy a médiaszakkör 5 tagjának egy-egy képét beválasztották a legjobbak közé és ezért elismerő oklevelet vehettek át tegnap a Deák iskola aulájában a pályázat eredményhirdetésén.
Rupa Amanda
Lakatos Virgínia









A versenyt három korcsoportban rendezték: ált. isk. alsó és felső tagozat számára, valamint a középiskolásoknak.

Rehák Renátó
Kincses Kornél








          A Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont vezetője Nagyné Kozma Ildikó szerint a jövő évi verseny új korcsoporttal bővül. A senioroknak is - tanárok, szakkörvezetők - rendeznek versenyt...hogy ezt ki találta ki??...
...és végül itt van a fődíjas fotó...


  A beküldött bárczis pályázati képek a szokásos diavetítésben láthatók oldalt... 

2011. március 15., kedd

Márc. 15 - Cseh Tamással és néptánccal...











Cseh Tamás dalai és a népzene, néptánc jól megfért egymással az iskolai ünnepélyen.

Egy kis sportos áttekintés...

Az utóbbi időben a kisebb korosztályban a mi iskolánk tanulói vívták ki Veszprém megyében sorozatban többedik alkalommal az országos versenyen való indulás lehetőségét a „Kapkodd a lábad!” versenyében.
Nincs ez másképp a 2011-es évben sem, amelynek országos megrendezésére április 15-16-án, Nyíregyházán kerül sor.


Az idősebbek számára a már említett mezei futóversenyen kívül, az asztalitenisz, a megyei kispályás futball, valamint atlétikai bajnokság ad lehetőséget erőik összevetésére. Ezeken a versenyeken iskolánk tanulói az élmezőnybe tartoznak. Csak az utóbbi, őszi eredményeket említve focistáink a második helyet szerezték meg, atlétáink pedig számtalan első, második, harmadik helyezéssel lettek gazdagabbak.
Külön említést érdemel Takács Anita, Csörge Katalin, Csörge Péter, Berkes Attila, akik eredményességüknek köszönhetően akár országos versenyen is megmérettethetnek. Ezek folytatása tavasszal lesz, versenyzőink itt kvalifikálhatják magukat az országos döntőkbe.
Berkes Attila
Csörge Péter
Itt érdemes megemlíteni, hogy a 2009/2010-es Országos Atlétikai Diákolimpián Veszprém megye sportolói közül a lányok nyerték el a legjobb megye díját eredményességüknek köszönhetően, ahol is Takács Anita két első helyezést (800 m és távolugrás), míg Csörge Katalin egy harmadik helyezést (súlylökés) ért el.

Csörge Kata
Takács Gergő
Takács Anita













Idén még több versenyzővel még eredményesebb évet szeretnénk zárni.Egy már biztos, hogy a tavaszi fordulókból megrendezett asztalitenisz versenyen Takács Gergő, iskolánk hetedik osztályos tanulója, második helyezést elérve továbbjutott és így képviseli iskolánkat és a megyét az Országos Asztalitenisz Bajnokságon, melyre április 2-án kerül sor, Budapesten. A többi versenyen indulónak is hasonló jó szereplést kívánunk.

2011. február 27., vasárnap

A Víz Világnap-i pályázatra készülve...séta a megújult Séd völgyben...

Fotópályázati felhívást kaptak a veszprémi megyei általános és középiskolák a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont-tól, hogy a Víz Világnapja(márc.22) közeledtével a gyerekek küldjenek be olyan digitális fotókat, amikről úgy gondolják, kapcsolódnak az eseményhez.


Így aztán a csütörtöki médiaszakkört a frissen felújított Séd völgyben és Kolostorkertben töltöttük fényképezőgépekkel alaposan felszerelkezve...
Szép napos időt fogtunk ki, a fényviszonyok kedvezőek voltak, jól esett a mozgás, Amandának és Kornélnak be nem állt a szája,  folyamatosan szórakoztattak, szóval tartottak bennünket, így aztán nem unatkoztunk.
Jó témákat is találtunk a Séd mellett... jéggombás forrást, úszkáló vadkacsát, fröccsenő vizet...
Megbeszéltük a beállításokat, lebeszéltük Kornélt, hogy halakat makrózzon és közben vízbe potyogjon, de azért végig a víz mellett haladtunk. Megcsodáltuk az iskola régi, gyönyörűen felújított épületét - most étterem-panzió - és közben nemcsak építészeti, hanem egyéb régiségekre is akadtunk...Mintha nem is Veszprémben lennénk...
Igaz, ez a szépséges veterán autó főleg a fiúkat varázsolta el, a lányok addig a Kolostorkert régi-új ösvényein és a Kolostor előtti szökőkutak körül fényképezték egymást modellként 'bevonulva'...
Maga a Kolostor, - már ami még látható belőle -  éppen az utolsó szépítő simításokat vészeli át az átadás előtt...még nedves a malter, frissen ültetett a sövénycsemete, még minden nagyon új, még ha régi korokat idéz is...
Biztos, hogy még népszerűbb kirándulóhely lesz a megújult völgy és a kolostorrom környéke.
Májusban mi is újra jövünk...Addig is küldjük a képeket... Diavetítésben láthatjátok a kirándulás képeit az oldalsó sávban...