2015. január 17., szombat

Rajzszakkör

Bukovics Vivi
„ Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot. „ (Ady Endre)


A gyerekek rajzaiból sok minden kiderül, hogyan látják családjukat, hogy érzik magukat, milyen a viszonyuk a körülöttük lévő világgal. Egy- egy rajz sokszor többet mond egy szónál. Ugyanolyan fontos, mint az írás: test és lélek egyaránt benne van.

„RAJZOLÁS ÉS FESTÉS
A rajzolás és festés előmozdítja a gyermek  fejlődését, és tanulását.
  • A rajzolás fejleszti a gyermekek koordinációs képességeit. A kicsi gyerekek még az egész kezüket használják a rajzoláshoz, festéshez. Négy éves korukra a legtöbb gyerek képes az ujjait és a csuklóját használva megtartani az ecsetet, és azzal festeni. Minél többet rajzol és fest egy gyermek, annál jobban kifejleszti magában ezeket a motorikus képességeket. Élete későbbi szakaszában ezekre a képességekre építenek, mikor megtanulnak írni vagy az ingjüket gombolják be.
  • A rajzolás magabiztossá tesz. Mint a legtöbb, gyermekek által kedvelt elfoglaltságnál, a festésnél is sokkal inkább az alkotás folyamatán és a tanuláson van a hangsúly, semmint a végeredményen. Azzal, hogy kiállítást készítünk gyermekeink rajzaiból és bátorítjuk őket alkotásra, megerősítjük önbizalmukat, ami rendkívül fontos mind a szellemi, mind a fizikai fejlődésük szempontjából.
  • A rajzolás fejleszti a gyermekek koncentrációs képességeit. A rajzolással és festéssel a gyerekek megtanulják kizárni a külvilág zavaró tényezőit. Munkáikon keresztül egyre inkább ki tudják fejezni érzelmeiket, és fel tudják dolgozni a különféle benyomásokat, ezáltal képesek lesznek jobban megérteni önmagukat és a körülöttük lévő világot is.
  • A rajzolás segít a gyermekeknek barátokat találni. Együtt rajzolni a barátokkal jó lehetőség az olyan szociális képességek fejlesztésére, mint a csapatmunka, a meggyőzés és az együttműködés. Továbbá a közös rajzolás arra is ösztönzi őket, hogy kísérletezzenek a különféle színekkel, ami olyan fontos dolgokra tanítja meg őket, mint például az ok és az okozat mibenléte. „
Keresztes Réka
Ezért is tartottam fontosnak, hogy a már meglévő szuper szakkörök(média, kézműves, furulya… stb.) közé, bekerüljön a rajz is.
3 éve tartok az iskolánkban rajzszakkört minden csütörtök délután. 7.- 12. osztályig járnak hozzám gyermekek, általában 6-7 fő. A legtöbbször pályázatokra rajzolunk, az internet segítségével igyekszem megkeresni a megyei- országos rajzpályázatokat, de előfordult már olyan is, hogy nemzetközi pályázatra küldtünk munkát. Vannak olyan felhívások, amiket minden évben kiírnak, így évről évre szerencsét tudunk próbálni. 
Varasdy Dominika
Ilyen pl.: a Verga Zrt., vagy a Sió- ECKES Kft.
Amikor nincs pályázat - mert ilyen is előfordul, vagy olyan, hogy van, de nem férünk bele a kiírt korcsoportba- , akkor általában évszakhoz vagy ünnepkörhöz kapcsolódó alkotások készülnek.
Különböző technikákkal dolgozunk: színes ceruza, filctoll, szén ceruza, pasztell, festék, tempera, zsírkréta stb. 
Bukovics Vivi
Általában egy rajzon, többféle technikát alkalmazunk, hogy minél színesebb, egyedibb legyen az alkotás. A kedvenc eszközök mégis a színes ceruza, a filctoll és a pasztellkréta. J
Az interaktív tábla segítségével, sok dolgot/technikát meg tudok mutatni a gyermekeknek. Ezek mellett arra is jó, hogy rajzolás közben úgynevezett „Zenei kívánságműsort” tudjunk tartani, meghallgatjuk kedvenc számaikat, a 80-90-es évek slágereitől, a mai modern zenékig. J
Láng Olivér
Így a szakkör hangulata mindig vidám, szinte elrepül a két óra, sokszor óraközi szünet nélkül.

                          by Hérics- Simon Ágnes



Íme néhány szuper munka a gyerekektől: 

Bukovics Vivi

Bukovics Vivi

Bukovics Vivi


Keresztes Réka
Keresztes Réka


Rupa Anika




Szalay Viki
Bukovics Vivi










Rupa Nikolausz




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.